Globális felmelegedés, éghajlatváltozás, energiahiány, egészségi és társadalmi problémák – nap mint nap találkozunk e vészjóslóan csengő szavakkal, hallgatjuk az ENSZ jelentéseket, melyek nem adnak okot túlzott optimizmusra. Most még nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben globális katasztrófa következhet be, pedig az idei nyár is arra intett, hogy ideje lenne komolyan venni a figyelmeztetéseket. Míg egyesek csatornát váltanak a nyomasztó hírek hallatán, mondván mit tehetnének ők mindez ellen, mások már a tettek mezejére léptek.

A Galgahévízen tevékenykedő szebb jövőről álmodó lelkes csapat két évtizede tartó kemény munkája nyomán egyre élesebben körvonalazódik, hogy létezik más út is, lehet építő életvitelt folytatni, és ha van akarat, akkor a keskeny ösvényt is megtaláljuk e szebb jövő megvalósításához. 

 

A Galgafarmon minden második hétvégén nagy szeretettel fogadják a látogatókat, hogy egész napos program keretében ismertessék meg, a jövő számára fenntartható, egészségesebb, gazdaságosabb és környezetbarát  életmód elképzeléseit. A nyíltnapokon kedvező áron vásárolhatunk vegyszermentes, helyben termelt és feldolgozott bio termékeket (az ország legfinomabb biokenyerét – szerintem J), Varga Géza, az öko-projekt vezetője pedig egy komplex közösségi élet képét vetíti elénk:

Az egész elképzelés csírája a 80-as évek közepén született egy baráti társaságban. Egy szebb világ képét és egy ökotársadalom felépítését terveztük és kezdtük el megvalósítani, mely a kivitelezés alatt már eddig is számos változtatáson ment keresztül. Nem kevés munkával értük el az eddigi szerény eredményeket, sokszor dolgoztunk ellenszélben. Egy népfőiskolával indultunk, hogy az itteni emberek népi építkezési módszereit megismerjük, valamint a jó minőségű kertészeti kultúrájukat elsajátítsuk. Ugyanakkor szerettük volna velük megmérettetni a fenntartható jövőről való elképzeléseinket. A rendszerváltozáskor már 108 ember összefogásával alakult meg a Galgafarm, amely az első magyar organikus gazdasági szövetkezet. Eredetileg 80 hektáron terveztük biztosítani az ökofalu lakóinak a teljeskörű élelmiszerszükségletet, de a sikeres propagandatevékenységnek köszönhetően 360 hektár „szakadt a nyakunkba”. A folyamatosan fejlődő ökogazdálkodás célja a termelésen túl a helyben történő teljeskörű élelmiszer feldolgozás, ami eddig egy saját malom és egy tejfeldolgozó üzem működtetéséig jutott el eddig.

Az ökofalu építése ’99-ben indulhatott el, az engedélyek megszerzése után lefektettük a saját építési szabályzatunkat. Minden területen fontosnak tartjuk, hogy együttműködjünk a természettel, a „jövedelmezőbb újítások” kiötölése helyett. Az építkezésben a természetes megoldásokat részesítjük előnybe, kezdve a vályogtéglától a természetes felületkezelő anyagokig. A vizet, az áramot és a fűtést saját rendszeren belül fogjuk biztosítani. Az építkezés és az energiaellátás lényege a gazdaságosságon és környezetkímélésen túl a fenntarthatóság. Nem célunk elzárkózni a társadalomtól, de szeretnénk a lehető legnagyobb mértékben függetlenné válni. Az energiát jobb és gazdaságosabb módszerekkel is képesek vagyunk előállítani, ezért nem akarunk a nagy rendszerekkel közösködni. A jelenleg használt olcsó energiakészlet véges, belátható időn belül elfogy, erre készülünk mi fel. Meggyőződésünk, hogy ha a 19. század végén az iparosodás fellendülése során az olcsó üzemanyag elterjedése kikerülhető lett volna, egy más ívű, fenntarthatóbb fejlődés felé tartanánk most. Kihátrálva a nyilvánvaló zsákutcából az iparosodás előtti értékek kreatív továbbfejlesztésén munkálkodunk. A jövőben a megújuló energiaforrások kiaknázásával és a vegyszermentes mezőgazdaság fejlesztésével képzeljük el a fenntarthatóságot.

Szeretnénk egy 200-250 főből álló faluközösséget kialakítani olyan családokkal, akik szintén fontosnak tartják az általunk védett értékeket. Helyi gazdaságteremtéssel és szolgáltatások működtetésével munkahelyet is tudunk biztosítani az itt élők egy részének. 

Sok munka van mögöttünk, terveink szerint az elkövetkező három évben sikerül megvalósítani elképzeléseink 50-60%-át. Reméljük, hogy addigra a társadalom is belátja, hogy fenntarthatóbb életformára van szükség és talán egy követhető modell lehetünk mások számára.

 

Szerző: Blazsek Anita  2010.02.15. 22:01 Szólj hozzá!

Címkék: fejlődés fenntartható ökofalu ökoház galgahévíz

A bejegyzés trackback címe:

https://egeszsegeskiseger.blog.hu/api/trackback/id/tr501761754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása